Emléked arcomra vésődik.
Szemem ragyog barnaságodban.
Leheletnyi némaság képződik
ajkad oltárán, ólomban.

Érintesz,
mint ember
kutyáját simítja.
Lágyan, nyughatatlan.
Határozott, határtalan
szívvel ontod véremet.

Habzó testtel a kezed
osztódik bőröm nyitányán,
hajamba suttogsz sótlan
mondatot: "Finom vagy!"

Végeérhetetlen nyugodtsággal,
jómódúan közölsz.
Csak hallgatsz, míg
szám zajong nappalokról nélküled.

Óhatatlan imádsággal
szólok hozzád.
Országúton üldözve az utam,
kereslek.

Gyáván, remegő
szívvel
várok rád.